EN HU
Budapest Október 21-22. 2022

Köszöntjük a 3. Urbán Nemzetközi Csont, és Lágyszövet Regenerációs Szimpózium alkalmából!

PREDICTABILITY IN REGENERATION

Örömmel jelentjük be, hogy az első két esemény nagy sikerének köszönhetően, harmadik alkalommal is megrendezzük szimpóziumunkat a Budapest Kongresszusi Központban 2022. október 21. és 22. között.

A járvány kitörése óta világszerte megnehezült az utazások és konferenciák szervezése. Mostanra azonban, a megfelelő tapasztalatok birtokában, és a szükséges óvintézkedéseket betartva, meggyőződésünk, hogy az idei rendezvényünket a legbiztonságosabb környezetben szervezhetjük meg Budapesten. Amennyiben további információt szeretne megtudni az esemény coviddal kapcsolatos biztonsági intézkedéseiről, kérjük kattintson ide.

Úgy gondoljuk, hogy mindannyian szeretnénk ismét személyesen is találkozni, és megosztani egymással azokat a friss tudományos tapasztalatainkat, melyeket legutóbbi eseményeink óta szereztünk. 2017 óta közösséggé kovácsolódtunk, és ezért is nagyon várjuk, hogy újra fogadhassuk Önöket a rendezvényünkön.

2017-ben az megtiszteltetés ért minket, hogy 560 részvevőt fogadhattunk, több mint 45 országból. 2019-ben már 600 résztvevő érkezett a világ 44 országából. Bízunk abban, hogy az idén -a nehézségek ellenére – még többen tisztelnek meg minket a jelenlétükkel.

Flashback from the 2019 Urban Regeneration Symposium in Budapest including the Studio talks

A szimpózium résztvevőjeként egyedülálló lehetőség lesz arra, hogy megismerjék a legfrissebb tudományos eredményeket a csont, és lágyszövet regeneráció témakörében, valamint új megoldási módszereket ismerjenek meg.

Előadóink olyan orvosok és akadémikusok, akik a szakma élvonalát képviselik, és ők mindannyian megosztják Önökkel a legfrissebb szakmai ismereteiket, és tapasztalatukat. Ezen túlmenően a hallgatóság kérdéseket is intézhet az előadókhoz. Biztosak vagyunk benne, hogy előadó partnereink ezúttal is a legmagasabb szintű tudományos ismeretekkel látják el Önöket.

Rendezvényünk kiváló alkalmat nyújt arra, hogy a világ minden tájáról érkező résztvevők eszmét cseréljenek, és megosszák egymással a gyakorlati tapasztalataikat. Ezen kívül lehetőségük lesz megismerni kiállítóink legfrissebb termékeit és szolgáltatásait is.

A Szimpózium 2022. október 21. és 22. között kerül megrendezésre. Az esemény előtt és után, október 20.-án, és 23.-án lehetőségük lesz részt venni egy, vagy akár több magas színvonalú gyakorlati workshop foglalkozáson is, amely által mélységében is megismerhetik a különböző fogászati technikákat. 2017-ben több, mint 160, 2019-ben pedig már 224 résztvevőt fogadtak különböző gyakorlati workshop foglalkozásaink. Biztosak vagyunk benne, hogy ezen programelemek az idei évben is nagy népszerűségnek fognak örvendeni.

Budapest Kongresszusi Központ: Budapest, 12. kerület, Jagelló utca 1-3. 1123

Szimpózium - Október 21-22.,
Jaime Lozada DMD, DDS, DABOI workshop - Október 20.,
Frank Schwarz DMD / Aušra Ramanauskaite DDS, PHD workshop - Október 20.,
Jose Carlos Martins da Rosa DDS, MS, PHD workshop - Október 23.,
Istvan Urban MD, DMD, PHD - Október 23.

The marked route to the registration is only for those who are staying at Hotel Novotel. All others should approach registration directly in the Congress Center.

Urban Regeneration Institute: 1025 Budapest, 2. kerület, Pitypang u. 7.

Istvan Urban MD, DMD, PHD workshops - Október 20.,
Giovanni Zucchelli, DDS, PHD workshops - Október 23.




Szeretettel várjuk Önt ősszel, Budapesten! Biztosak vagyunk abban, hogy a Szimpózium ebben az évben is a legfrissebb ismeretek közvetítése mellett, számos olyan gyakorlati kérdésre is választ ad, amelyek a csont-és lágyszövet regeneráció területén a napi gyakorlatban felmerülnek.

Végezetül, kívánjuk, hogy érezzék magukat nagyon kellemesen a rendezvényünkön!

Urbán István D.M.D, M.D, Ph.D

LECTURERS

Istvan Urban MD, DMD, PHD
Perspectives on Vertical and Horizontal Augmentation
Ueli Grunder DMD
Bone and soft tissue augmentations in the esthetic area: a technique-sensitive procedure.
Otto Zuhr DDS, PHD
Soft tissue autografts from the hard palate – the gold standard for oral soft tissue reconstruction in the spotlight
Giovanni Zucchelli, DDS, PHD
Soft tissue augmentation around implants: How far we can go?
Jose Carlos Martins da Rosa DDS, MS, PHD
Immediate Dentoalveolar Restoration (IDR) for the treatment of type II and III sockets in complex cases
Luca De Stavola DMD, MOM
Computer guided bone harvesting for vertical bone augmentation
Jaime Lozada DMD, DDS, DABOI
Current Trend in Sinus Augmentation
Ausra Ramanauskaite DDS, PHD
Management of peri-implantitis
Frank Schwarz DMD
Management of peri-implantitis

Miért érdemes résztvenni ezen a Szimpoziumon?

A Szimpózium bemutatja a csont- és lágyszövet hiányosságok helyreállítását szolgáló legmodernebb műtéti technikákat.

A regeneratív implantációs terápia világhírű klinikusai és kutatói osztják meg tudásukat és tapasztalataikat a hallgatósággal.

A részvevők lehetőséget kapnak arra, hogy alaposan átlássák a különböző korszerű regeneratív technikákat, majd kiválasszák azt a legmegfelelőbbet, amelyet a praxisukban alkalmaznak majd.

A rendezvény alatt a következő technikák kerülnek részletes bemutatásra: vertikális és horizontális GBR, autogén csont graftok, növekedési faktorokkal segített regeneráció, lágyszöveti regeneráció bioanyagokkal, komplikációk diagnosztizálása és kezelése.

A részvevők számára lehetőséget nyújtunk ún. hands-on workshop-okon való részvételre is, hogy részleteiben is elsajátítsák azt a kezelési technikát, amelyet a Szimpóziumon bemutatottak közül, a legkiemelkedőbbnek találtak.

Helyszín

A Budapest Kongresszusi Központ a Budai-hegység szomszédságában található, gyönyörű gesztenyeparkkal körülvéve. Magyarország legnagyobb, legmodernebb kongresszusi és tárgyalóhelye, könnyen megközelíthető, nem messze a nyüzsgő belvárostól, és csupán 40 percre a repülőtértől.

Az UNESCO, a WHO, az IOSCO, az Interpol, csak néhány a világszerte ismert szervezetek közül, akik a Budapesti Kongresszusi Központot választották.

Részletek